Ru-486

Eddig 11 terhes nő haláláról tudunk. Ki következik?
A kiadvány eredeti címe: RU-486 a human pesticide Kiadó: Kiáltás az életért Egyesület – 2005 Az RU-486 (Mifepristone vagy Mifeprex) olyan méreg, amely meggátolja a megfogant emberi élet táplálásához szükséges hormon, a progeszteron termelődését. Legalább két héttel korábban az orvosi kifejezéssel embriónak nevezett magzatkorú gyermek már beágyazódott az anyaméh táplálékkal szolgáló falába. Akkora, mint egy szőlőszem. Ha a szőlő szárát összecsípve megakadályozzák, hogy a gyökerek és indák felől érkező tápanyag eljusson a fürtbe, akkor a szőlőszem A prosztaglandin nevű másik szert arra használják, hogy görcsös méhösszehúzódásokat okozva az elhalt magzatgyermeket kihajtsák a méhből. Ha e kémiai abortusz mégsem következne be, akkor a babát sebészi abortusszal, kaparással távolítják el. Az RU-486-tal előidézett kémiai vagy mérgezéses abortusz csak az utolsó havi vérzés első napjától számított 5., esetleg 7. hétig végezhető el. Néhányan ugyan később is alkalmazhatónak tartják, de a 9. hét környékén már jelentősen csökken a szer hatása. Az önmagában alkalmazott RU-486 az esetek 60-80%-ában öl meg a magzatgyermeket, prosztaglandin hozzáadásával a méregkoktél 1994 májusában a német Hoechst, ez a frankfurti gyógyszeripari óriáscég jóváhagyta, hogy francia leányvállalata, a Párizsban működő Roussel Uclaf cég átadja az RU-486 szabadalmát a New Yorkban székelő abortuszpárti csoportnak, az úgynevezett Népesedési Tanácsnak. Tesztelés után ők a Danco vállalatra bízták a szer gyártását. A Clinton-kormányzat nyomására az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügy Hatóság (FDA) 2000 szeptemberében az életmentő gyógyszereknek járó soronkívüliséggel engedélyezte a méreg Amerikai életvédők többször világosan kijelentették, hogy a szabadalom átadása esetén bojkottálják az összes Hoechst terméket. A bojkott hatására a cég Aventis SA-ra változtatta nevét. A hitleri Németországban az I.G. Farben tulajdona volt az a Degesch nevű részvénytársaság, amely a koncentrációs táborok gázkamráiban emberirtásra használatos Zyklon-B-t gyártotta. Az I.G. Farban a háború után három vállalatra oszlott, ezek közül az egyik a Hoechst AG, amelynek leányvállalata az új emberirtó szert kifejlesztő, francia 1. beavatkozás: Mindenre kiterjedő egyéni és családi kórelőzmény- felvétel, fizikális vizsgálat, vérkép. Ha a terhes nő vérszegény, magas a vérnyomása, ha cukros, asztmás, vese- vagy májbeteg, ha dohányos, ha zöld hályogja van, vagy 35 évesnél idősebb, akkor a kémiai abortuszra vonatkozó kérelmet el kell utasítani. Ultrahangos vizsgálatra is szükség van, hogy ezzel megállapítható legyen a magzatgyermek életkora, és kizárható legyen az esetleges méhen kívüli terhesség. A terhes szájon át beveszi a magzatgyermeket elpusztító, első pirulát, a progeszteron termelését gátló, RU-486 (Mifepriston vagy Mifeprex elnevezésű) tablettát. 2. beavatkozás: Két nappal később a nő visszatér, hogy megkapja a második, prosztaglandin tartalmú (Cytotec vagy Misoprostol) tablettát, majd hazaküldik. Órák vagy napok múlva a magzatgyermek testének részecskéi a terhességi szövetekkel együtt erős görcsök közepette 3. beavatkozás: Később -de 14 napon belül- ultrahangos vizsgálatra lehet szükség annak megállapítására, hogy kiürült-e a méh. Ha még nem, vagy még mindig erősen vérzik, akkor a méhet tágításos eljárással ki kell kaparni. A francia Egészségügyi Minisztérium az abortuszt végző intézményeknek előírja az elektrokardiográffal történő műszeres felszereltséget, továbbá, hogy elérhető legyen egy defibrillátorral összekapcsolt „crash cart” is arra az esetre, ha az emberirtó szer szívrohamot okozna. Az USA-ban szinte egyetlen francia előírást sem kell betartani. A mérgezéses magzatelhajtást Magyarországon állandó egészségügyi felügyelet mellett tervezik előmozdítói. A legtöbb esetben általánosnak tekinthető a hosszan, akár 30 napig is elnyúló, vérzéses időszak. A felmérések szerint az eljárás miatt 100-ból 1 nőnél olyan erős a vérzés, hogy sebészi kaparást, vagy vérátömlesztést kell alkalmazni. Néhány nő a fellépő heveny vérzésbe halt bele. A vizsgálatok változó eredményekről számolnak be, de a páciensek több mint felének különleges fájdalomcsillapítóra, harmadrészüknek narkotikumra van szüksége. A legtöbbször szédüléssel és hányással is jár. ► Méhen kívüli (méhkürti) terhesség E vegyszerek nem ölik meg a méhkürtben, vagyis méhen kívül fejlődő magzatgyermeket. Vérzés ugyan bekövetkezhet, de ez nem mindig a baba elhajtását jelzi, ugyanakkor hirtelen megrepedhet a méhkürt. Ennek következtében több Szükségessé teheti a méhtágításos, kaparásos ► Az emlőrák kialakulásának esélyét megsokszorozza ► A lelkiállapot felborulása Dr. Edward Sakiz, a Roussel Uclaf akkori elnöke nyilatkozta: „Az, hogy a terhes nőnek egy teljes hétig együtt kell élnie ezzel az elhúzódó beavatkozást jelentő helyzettel, igen súlyos lelki tehertétel.” Néha a terhes nő azt észleli, hogy a magzatgyermek testrészei darabokban jönnek ki belőle. Szigorú utasítás, hogy egy edényben minden ilyen darabkát össze kell gyűjtenie, majd bemutatni az abortőrnek, hogy ellenőrizhesse, a baba minden porcikája kilökődött-e. a sebészi abortuszoknál ritkán fordul elő, hogy az állapotos nő meglássa a baba testrészeit. Ennél a kémiai abortusznál mindent lát, és a tragikus látvány soha nem törlődik ki az emlékezetéből. Pszichiátriai betegségek ellenjavallatot ► Abortusz utáni lelki egyensúlyvesztés (Post-Abortion-Syndrom) A legtöbb, abortuszt fontolgató terhes nő kétségek között vergődik. Elhárító magatartása így hangozhat: „Nincs más választásom, nem látok más megoldást. De bárhogy is van, Az RU-486 esetében azonban maga a nő nyeli le a méregtablettát, vagyis nem elszenvedi, hanem előre megfontolt módon, maga hajtja végre a cselekményt. Bár még nincs elégséges számú tanulmány ezzel kapcsolatban, de a jelzések arra utalnak, hogy e méhen belül bevethető vegyi fegyver alkalmazását követően több lelki szövődménnyel is kell számolnunk, mint a sebészi úton ► Hosszú távú hatásai ismeretlenek A szer rendkívül erősen beavatkozik a női szervezet működésébe. Az anyára és annak később születendő gyermekeire gyakorolt hosszabb távú következményei 2005. februárjáig tizenegy olyan terhesről tudunk,
akiknek halála bizonyítottan és közvetlenül az RU-486
rovására írható. Az első halálesetet Franciaországból
jelentették, ahol a méregtabletta keringési rendellenességet váltott ki. Egy másik, kanadai nő úgynevezett posztoperatív fertőzésben halt meg. Kaliforniában a Tervezett Szülőség által működtetett abortuszklinikán szeptikus sokkban hunyt el egy 18 éves beteg. További három kaliforniai esetről számol be az FDA. Az USA Tennessee Államában olyan terhes halt meg, akinek állapotát az RU-486 bevételét követően végig ultrahangos ellenőrzéssel követték. Az angol Egészségügyi Főhatóság két halálesetet tart nyilván. Legutóbb egy 23 éves svéd lány halt meg a szer alkalmazását követően. Az RU-486 prosztaglandinnal együtt 95%-ban okoz kémiai abortuszt. A többi terhes nőnek sebészi magzatelhajtással is szembe kell néznie. Vannak azonban olyanok, akik nem vetik alá magukat a sebészi beavatkozásnak, és kihordják a kisbabát. Az így világra jött újszülöttek súlyos fejlődési rendellenességet mutathatnak. Miért? Mert a két méreganyag éppen akkor került az anya és a magzatgyermek szervezetébe, amikor a szív, a vese és más szervei fejlődtek. A szer ugyan nem pusztította el teljesen a kisbabát, de a méreganyaggal való közvetlen érintkezés ugyanolyan súlyosan megzavarta a szervezet egészséges fejlődését, mint ahogyan azt a Thalidomide nevű szer esetében látjuk. Brazíliában a Cítotec recept nélkül is kapható. Némelyek önmagában használják ezt a szert magzatelhajtásra, amely azonban nem feltétlenül okoz magzatelvesztést. Az így világra jövő újszülöttek koponyája, végtagja torzulásokat mutathatnak. Mindezeken túl genetikai ártalmakat is okozhat a fejlődő Az abortuszpártiak azt állítják, hogy a sebészi úton végrehajtott magzatelhajtással szemben a kémiai vagy mérgezéses abortusz „előnyökkel” jár. Mindez cáfolható. Diszkrétebb? Gyorsabb? Nem diszkrétebb, hiszen az
abortuszkérelmezést érintő törvényes feltételek itt sem hiányoznak. Nem gyorsabb, sőt hosszadalmasabb, hiszen a jelenleg alkalmazott szívásos magzatelhajtás (aspirációs interruptio) egyetlen beavatkozással jár, míg az URH-486 alkalmazásával két esetleg négy beavatkozásra is szükség lehet. A nőnek gyorsabban kell döntenie, de Olcsóbb? Nem, hiszen az aspirációd interruptio ( vagyis
kiszívásos, sebészi magzatelhajtás) 1 ápolási nappal számítva 25.798 forintba kerül. Méregtablettás magzatelhajtásnál 2-4 beavatkozás esetén legalább 3 alkalommal történő kórházi megjelenés, a laboratóriumi, ultrahangos vizsgálatok és az alkalmazott szerek ára meghaladhatja az eddigi beavatkozási forma költségeit. Biztonságosabb? Valószínűleg nem. Esetleges bevezetése
dekriminalizálva megkönnyíti a feketepiaci beszerezhetőséget, alkalmazása teljesen ellenőrizhetetlenné válik. Kisebb fájdalommal jár? Nem. Bár a vákuumos magzatelhajtás
fájdalmas, a páciens azonban gyorsan túl van rajza. Méregtabletta esetén a beavatkozás a 4 órát is meghaladja. Napjainkig semmi sem igazolja, hogy az RU-486 alkalmas lenne bármely emberi betegség gyógyítására. A jelenleg folyó kutatások célja annak megállapítása, hogy vajon a tablettának van-e bármiféle jótékony hatása az emlőrák, az agytumor (meningioma) a Cushing- szindróma, vagy az endometriosis kezelésében. Egyetlen komoly kutatás sem igazolt semmiféle ilyen hatást. Az életvédő mozgalom sosem helyezkedett szembe azzal, hogy az RU-486-ot bizonyítottan indokoltan gyógyászati célra alkalmazzák. A máig fellelhető tanulmányok mindegyikét vagy a gyártóval kapcsolatban álló szervezetek vagy közvetlenül a gyártó finanszírozta. Kutatások folynak annak megállapítására, hogy vajon az RU-486 alkalmas-e a közösülés utáni terhesség megszakítására. Eddig semmi ilyesféle hatást nem igazoltak. Az RU-486 gyártóját, a Danco Laboratories-t a Kajmán-szigeteken jegyezték be. Magát a mérget Kínában gyártják. Kanadában már az első terhes halála után betiltották. Az Amerikai Egyesült Államokban az eddig regisztrált halálesetek és egyéb súlyos szövődmények miatt napirendre tűzték az erőltetett ütemű bevezetés felülvizsgálatát és a

Source: http://www.valsagterhesseg.hu/ru-486.pdf

Untitled

FACT SHEET ANTIBIOTIC RESISTANCE NO ACTION TODAY, NO CURE TOMORROW Information for health professionals Antibiotic resistance is an increasing public health threat all over the world. To reduce this problem the use of antibiotics has to be balanced, meaning that antibiotics should be used only when they are needed and justified for therapeutic reasons, and not otherwise.

Master

High chemical resistant, self smoothing, Novalac based floor topping Nitoflor SL901 floor topping is designed to provide protection Solid content to concrete and steel structures in aggressive chemicalconditions. The material is particularly suitable in wastewatertreatment plants, desalination plants, food processing plants,pulp and paper mills, electric power plants, chemicalmanufa

Copyright © 2008-2018 All About Drugs