Microsoft word - amit mindenkinek tudni kell1

AMIT MINDENKINEK TUDNI KELL - 2011
Összefoglaló a legújabb antidopping tudnivalókról 2011. március 23-án, a Magyar Közlönyben kihirdetésre került a 43/2011. számú Kormány rendeletet, mely immár teljes mértékben harmonizál a WADA szabályozókkal. A Kormányrendelet ismeretében a MASZ elkészítette és az Elnökség elfogadta az átalakított MASZ Antidopping Szabályzatát, a mi 2011. május 15-én lép életbe. Alább a 2011. évre vonatkozó WADA és a Korm. rendelet vonatkozó szabályozóinak változásait szedtük össze. 1. NYILVÁNTARTOTT VIZSGÁLATI CSOPORT
Az új Korm. rendelet a HUNADO (Nemzeti Doppingellenes testület) hatáskörébe rendeli a vizsgálati csoport kijelölését. Ennek megfelelően a 2011. évben a MASZ 2011. évi Szakmai Programjában feltüntetett és 2011.márciusában módosított Olimpiai Keret - kiegészítve a korábban doppingvétséget elkövető versenyzőkkel – jelenti az aktuális vizsgálati csoportot. (lásd. 1.sz melléklet) 2. HOLLÉTI NYILVÁNTARTÁS / WA (WHEREABOUT)
Az 1. pontban jelzett vizsgálati csoport tagjainak kötelessége a Holléti Nyilvántartás naprakész, pontos adatszolgáltatása. 2.1.A vizsgálati csoportba tartozó versenyzők kötelességei
• Az érintett versenyző köteles az adatkezeléshez szükséges írásbeli nyilatkozatot tenni. • Köteles folyamatos, pontos adatszolgáltatást biztosítani a HUNADO részére az • Köteles figyelemmel kísérni és szükség esetén módosítani a megadott információkat. • Köteles feltűntetni lakcímét, az edzés helyét és időpontját valamint naponta 1 óra időintervallumot, mikor garantáltan a megadott helyen található. 2.2.A „Holléti nyilvántartás” technikája az új, még nem regisztrált versenyzők
részére
1. www.antidopping.hu oldal megnyitása 2. Nyitó oldalon a lap tetején a „Sportolók” menüpont megnyitása 3. „MACS tájékoztatója a holléti nyilvántartásról” anyag elolvasása 4. „Regisztráció” menüpont megnyitása és a lap pontos kitöltése 5. A regisztrációt követően e-mailben kap jelszót. 2.3. A már regisztrációval rendelkező versenyzők számára
1. Kötelező a regisztrált adatok felülvizsgálata és frissítése
2. Amennyiben elfelejtette a jelszavát, a HUNADO informatikusánál Szabó János úrnál
lehet segítséget kérni a 20 9779236 ill. [email protected] elérhetőségen
A vizsgálati csoportba tartozó versenyzők adatszolgáltatási határideje:
2011. május 10.

3. TUE
Az olyan gyógyászati kezelések alkalmazására, melyek nem egyeztethetőek össze a WADA
tiltó szabályzatával – bizonyos keretek között – van lehetőség. Ennek módja a TUE / terápiás
engedély kérése.
3.1. Nyomtatvány változás
2011-től megszűnt az un. „bejelentő” nyomtatvány. („Bejelentés Alkalmazási Eljárásról”)
Csak a Standard TUE nyomtatvány maradt életben.
3.1.1. A Standard kérelmek benyújtásának követelményei:
• 15 nappal az alkalmazást kezdetét megelőzően • A nyomtatvány pontos, olvasható kitöltése • A kérelmet alátámasztó orvosi leletek mellékelése • Az orvosi diagnózis lényegre törő, rövid angol fordítása 3.1.2. Bármely gyógykezelést a csak a döntés kézhezvételét követően lehet csak megkezdeni!
3.1.3. Az asthma TUE engedély kérelem benyújtásához szükséges 4 lépcsős vizsgálatot csak a
nyilvántartott vizsgálati csoportba tartozó versenyzőknek kell megcsinálni. A vizsgálati csoporton kívüli versenyzőknek is kell TUE kérelmet benyújtani, de számukra elegendő a szakorvos igazolása a kérelemhez.
3.1.4. A Standard kérelmek benyújtásának követelményei:
• 15 nappal az alkalmazást kezdetét megelőzően • A nyomtatvány pontos, olvasható kitöltése • A kérelmet alátámasztó orvosi leletek mellékelése • Az orvosi diagnózis lényegre törő, rövid angol fordítása 3.1.5. Bármely gyógykezelést a csak a döntés kézhezvételét követően lehet megkezdeni!
3.1.6. TUE engedély – nemzetközi verseny
Minden TUE engedéllyel rendelkező versenyző köteles az engedélyét magával vinni a
nemzetközi eseményekre.
4. Tiltólista változás
2011-ben a β2-agonisták és a glükokortikoszteroidok alkalmazásának szabályozásában
változás történt, mely a TUE eljárás szabályozására is vonatkozik.
4.1. β2-agonisták
Ilyen engedélyt igényelnek a szájon át, rectalisan, intarvénásan, intramuskulárisan beadaott
készítmények, valamint az inhalációs úton alkalmazott Beta-2 agonisták, az alábbi kivételtől
eltekintve:
Az idei évtől a salbutamol (24 óra alatt legfeljebb 1600 mikrogramm) és a salmeterol (orvosi
indikáció esetén ajánlott dózisban) inhalációban alkalmazva engedélyezett.
A salbutamol és salmeterol hatóanyagokon kívüli, bármely egyéb β2-agonista
származékok használata továbbra is szigorúan TILOS! Amennyiben nincs más
alternatív megoldás, és a Sportoló egészségének helyreállításához - orvosilag igazolt
módon - kizárólag ezen szerek valamelyikének használata szükséges, úgy a terápia
megkezdése el
őtt TUE engedély beszerzése kötelező!

4.2. Glükokortikoszteroidok
A WADA Tiltólista alapján, a glükokortikoszteroid tartalmú készítmények orális, rektális,
intravénás vagy intramuszkuláris alkalmazása tiltott!

Egyéb alkalmazások, (inhaláció, lokális alkalmazás - intraarticularis / periarticularis /
peritendinous / epiduralis / intradermalis) engedélyezettek.
A bőrgyógyászati (beleértve iontoforézist és fonoforézist), fül-, orr-, szem-, fogíny-, száj
nyálkahártyán és perianálisan alkalmazott készítmények nem tiltottak, ezért NEM igényelnek
TUE Kérelmet!

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy néhány asztma elleni készítmény a glükokortikoszteroid
hatóanyag mellett, tiltott β2-agonista származékot is tartalmaz. Ezek a készítmények csak
TUE engedéllyel alkalmazhatók!
A Magyarországon jelenleg forgalomban lévő tiltott β2-agonistát és glükokortikoszteroidot
egyaránt tartalmazó inhalációs készítmények a következők:
Gyógyszerek: Formodual inh.old., Foster inh.old., Symbicort forte turbuhaler, Symbicort mite
turbuhaler, Symbicort turbuhaler
4.3. Pszeudoefedrin
A pszeudoefedrin szabályozására vonatkozó tételt lásd a 2010. évi kiadványban. Változás
csupán annyi, hogy a methylhexeneamine átkerült a „meghatározott” szerek kategóriájába. A
pszeudoefedrin csak versenykörülmények között tiltott, 24 órával a verseny kezdete előtt abba
kell hagyni a szedését.
5. IAAF – HUNADO vizsgálati csoport
Azon versenyzők akik mind az IAAF, mind a HUNADO vizsgálati csoportjában benne
vannak, kötelesek:
1. Kettős WA (IAAF és HUNADO) adatszolgáltatást vezetni 2. TUE engedély kérelmet eljuttatni az IAAF-hez is. Ezt az érintett versenyzőnek az „ADAMS” rendszeren keresztül kell megtennie!
6. A klub/szakosztály vezetés és az edzők kötelezettségei:
• A szakosztály vezetője vagy az arra kijelölt személy köteles a jelen dokumentumban foglaltak - írásbeli nyilatkozattal megerősített - tudomásul vételére és terjesztésére a versenyzők, edzők és a kiskorúak szülei körében. • Köteles informálni és folyamatosan számon kérni a vizsgálati csoportba tartozó versenyzőjét/versenyzőit kötelezettségeiről és azok betartásáról. • Kötelessége a MASZ Antidopping szabályzatának ismerete. (www.masz.hu)
7. EGYEBEK
• A dopping vizsgálatok menetével és minden egyéb, az antidopping ismeretekkel kapcsolatos témában információkat találnak a www.antidopping.hu oldalon. • Bárhol, bármikor lehet ellenőrizni! A holléti nyilvántartás csak segítséget ad a • A 2010. évi kiadvány azon pontjai, melyek 2011-ben nem lettek felül írva, továbbra is Mellékletek: 1.sz. melléklet : Nyilvántartott Vizsgálati Csoport - 2011 Nem salbutamol, vagy salmeterol hatóanyagú szelektív ß2-adrenerg receptor agonisták, melyekhez TUE engedély kötelező!
1.sz. melléklet
Nyilvántartott Vizsgálati Csoport - 2011

Sorszám
Sportoló neve
Születési
Egyesületének neve

2.sz. melléklet
Nem salbutamol, vagy salmeterol hatóanyagú szelektív ß2-adrenerg receptor agonisták
(TUE engedély kötelez
ő!):
Terbutaline:
BRICANYL TURBUHALER 0,5mg/adag
BRICANYL 0,5mg/ml injekció
Fenoterol:
BEROTEC N 100ug/adag inhalációs aeroszol
BERODUAL N inhalációs aeroszol
Formoterol:
ATIMOS 12ug túlnyomásos inhalációs oldat
CHEMOTEROL inhalációs por
DIFFUMAX Easyhaller 12ug/adag
FORADIL inhalációs kapszula
FORAIR inhalációs oldat
FORMODUAL inhalációs oldat
FORMOTEROL CYCLO 12ug inhalációs por kemény kapszulában
FORTOFAN 12ug inhalációs por kemény kapszulában
FOSTER inhalációs oldat
OXIS TURBUHALER 4,5ug/adag belégzőpor
SYMBICORT (mite / forte) TURBUHALER belégzőpor

Továbbra is fennáll az a szabály, ha a salbutamol koncentrációja a vizeletben meghaladja a
1000 ng/ml értéket, - mivel ezt nem lehet a szer terápiás célú alkalmazásaként értelmezni -
ezért Kedvezőtlen Elemzési Eredménynek tekintendő, kivéve, ha a Sportoló - egy ellenőrzött
farmakokinetikai vizsgálat során igazolni tudja, hogy a normál értéktől eltérő mérési
eredmény inhalációs formában alkalmazott, orvosilag indokolt terápiás mennyiségű (24 óra
alatt legfeljebb 1600 mikrogramm) salbutamol alkalmazásának tudható be.
Magyarországon forgalomban lévő, szájon át szedhető salbutamol tartalmú készítmény:
Salbutamol tabletta 2mg (TUE engedély kötelező!)
Magyarországon forgalomban lévő, inhalációban használatos salbutamol tartalmú készítmények: Hatóanyag egy
Maximális
Gyógyszer
(µg/adag)
Buventol Easyhaler inh. por
Ecosal Easy-Breathe inh. szuszp.
Ecosal inh. aer.
Ipramol steri-neb old.
Salbutamol Sandoz inh. szuszp.
Salbutamol Wyvern 2,5 mg oldat
porlasztásra
Salbutamol Wyvern 5,0 mg oldat
porlasztásra
Ventolin Evohaler inh.aer.
A maximális adagokat a WADA által meghatározott, naponta bevehető 1600 mikrogrammos mennyiségi határ alapján adtuk meg, de felhívjuk a figyelmet, hogy a vizeletben mért salbutamol koncentrációját számos tényező befolyásolhatja, úgy mint: • a vizeletminta sűrűsége (folyadék telítettségi állapot) • a sportoló testsúlya • mennyi idővel a mintavétel előtt alkalmazták a készítményt • mekkora mennyiségben alkalmazták a készítményt (egyszerre a maximális 1600 mikrogrammot, vagy azt egész napra elosztva)

Source: http://www.arakatletika.hu/_user/browser/File/Antidopping/amit%20mindenkinek%20tudni%20kell11.pdf

Wenn die beine keine ruhe geben

Wenn die Beine keine Ruhe geben RESTLESS-LEGS-SYNDROM: Obwohl eindeutige Symptome die Diagnosestellung erleichtern, wirdNächtlicher Bewegungsdrang der Beine in Verbindung mit Kribbeln oder Stechen sind Symptome, dieauf ein Restless-Legs-Syndrom (RLS) deuten. Die Beschwerden können in ihrer Intensität sehrunterschiedlich sein. Viele RLS-Patienten klagen nicht nur über quälende Missempfin

yogaofrecovery.com

Pose the question, “have any of you experienced, been af-es and stocks. he had a serious alcohol problem for which he was fected by or observed addictive or habitual self-destructive behavior hospitalized repeatedly, but he could not recover until he had a spir-in yourselves, your family, friends, coworkers or clients?” nearly ev-When he experienced the urge to drink again, he was away fr

Copyright © 2008-2018 All About Drugs